Zöld és Fehér 2022/09 (digitális verzió)

495 Ft

Az utóbbi évek egyik legnagyobb, s talán legfontosabb győzelmét aratta a Ferencváros, amikor 4-1-re megverte a pozsonyi Slovan együttesét. A párosítás többről szólt, mint egy átlagos BL-selejtező – csapatunk magyarok millióit tette boldoggá határon innen és túl azzal, hogy története során először legyőzte a Slovant. Tudj meg mindent cikkünkből a 30 évvel ezelőtti előzményekről és júliusi Slovan meccsről is! Számos sportágra igaz, hogy az edzők jelentős része két álmot dédelget: az egyik, hogy legalább egyszer a magyar válogatottat, a másik, hogy a Ferencvárost irányíthassa. Varga Zsoltnak most mindkettő egyszerre megadatik. A játékoskéntolimpiai bajnok center az FTC pólósaival korábban soha meg nem hódított magasságokba jutott, hiszen BL-t nyert, a nemzeti együttessel viszont elég lenne az elődök által elért csúcsokat megmászni. Interjúnk Varga Zsolttal bemutatja, hogy karrierjében milyen állomásokon keresztül jutott el a mostani pozícióba. A fenti témák mellett természetesen ebben a hónapban is hozzuk a Fradi különböző szakosztályaival kapcsolatos legérdekesebb híreket.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Zöld és Fehér 2022/09 (digitális verzió)” értékelése elsőként

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Érdekelhetnek még…

  • Zöld és Fehér 2020/05 (digitális verzió)

    Értékelés: 0 / 5
    395 Ft
    Részletek
  • Zöld és Fehér 2020/03 (digitális verzió)

    Értékelés: 0 / 5
    395 Ft
    Részletek
  • Zöld és Fehér 2020/04 (digitális verzió)

    Értékelés: 4.56 / 5
    395 Ft
    Részletek